Tarka nyomában / On the Trails of Tarka (2006)
2010. február 6., szombat 1:52, lutra,
Még nincsenek kommentek
Kategóriák:
film
,
fotó
,
kritika
Tarka, a vidra. Ez magyarul elég furcsán hangzik. Észak-Devonban viszont a Tarka név vízivándort jelent. Vagy Vízként-Vándorlót. Legalábbis Henry Williamson szerint, aki 1927-ben adta ki a Tarka the Otter című regényét, amelyik angol nyelvterületen legalább akkora klasszikus, mint magyarul Fekete István Lutrája.
2006-ban egy BBC-filmben bukkant fel az az észak-devoni táj és azok a szereplők, amelyek Williamson regényét is benépesítik: egy anyavidra és három kölyke. A kölykök között egyetlen hím – magának való és felfedező kedvű; és két nőstény, akik folyton együtt vannak. A sztori megpróbálja egymásra vetíteni a Williamson-regényt és a 2000 utáni éveket, és a helyszín meg a vidracsalád összetétele stimmel is. Mindkettőben van áradás is, a végéhez közel pedig vidrahalál.
Közben pedig rengeteg kitűnő közelkép, és prömierként néhány felvétel egy természetes vidraodú belsejéből. Charlie Hamilton-James és Philippa Forrester munkája kitűnő – és közben a film nem próbál mindentudó lenni: a filmes bevallja, hogy néha hónapokig szem elől téveszti a vidracsaládot, amelyik újra és újra felbukkan és eltűnik egy teljes év leforgása alatt.
A film oldala a BBC-honlapon: http://www.bbc.co.uk/programmes/p0039qp3
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Kategóriák
film , fotó , kritikaKomment 
Még nincsenek kommentek.
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.